Kockakő út
Elkezdtem egy kocka köves út megépítését is a figurához, röviden leírom ( bár a képek beszédesebbek lesznek azt hiszem ), hogyan készítettem, a technika csak elgondolás volt eddig részemről, most első alkalommal oldottam meg a feladatot ezzel a kivitelezéssel.
Előszőr egy depron lapon kialakítottam a "köveket" egy kis véső szerű eszköz segítségével ( ezt egy elkopott szikéből alakítottam ki ,kis gép és barna vágó tárcsa segítségével, mintha flexen csiszoltam volna egy fémdarabnak élt ).
Ez az eredményt is egy már festhető állapotot adott, úgy hiszem de én egy régi, kissé már leamortizálódott útszakaszt szerettem volna készíteni, ezért tovább dolgoztam rajta. Etil-acetáttal és egy kis fejű aplikátorral elkezdtem megmarni a felületet (ugyanúgy ahogy azt a kőfal mintázatnál már ismertettem ) helyenként egész "köveket" martam ki , hogy korosabbnak tűnjön majd a végeredmény. Igyekeztem azért szolídan kezelni a felületet, az aplikátorrol az etil-acetát javarészét a lap szélén dolgoztam le, hogy a kövekre már csak egy kisebb mennyiség jusson, a hiányzó kövek helyén természetesen telibe kentem :).
Ezután kivágtam a megfelelő méretű darabot a kezelt felületből és felragasztottam az alapra egy csíkkal együtt ami a szegély kövezetet hivatott megjeleníteni, ez csak elő volt készítve, a végső formáját már felragsztva csináltam meg ( az UHU por elég masszívan megfogja a depront, hogy alakítható legyen a helyén is ha még szükséges ).
Következett a festés, Humbrol sötét szürkével amit Zippo öngyújtó benzinnel higítottam.
Ezután porpasztel kréta reszeléket vittem fel a kockákra, keverve különböző árnyalatokat, igyekezve megvalósítani a szürke, ha nem is 50, de 5-6 árnyalatát.
A felhordott port Zippo benzinnel rögzítettem, óvatosan, nehogy felszedjem vele a festéket hisz arra is hatással van. Pigment fixáló folyadékkal is lehet rögzíteni a felvitt anyagot( Mig vagy AK termék , igaz gyakorlatilag egy és ugyanaz a kettő :) ), azt azonban a kicsit fényes végeredmény miatt annyira nem szeretem használni, a benzin ugyanúgy leköti a felületen a pigmenteket. Elvileg már csak egy lakkozás kell neki és kész is a kockaköves út.