1:35-ös figura konverzió 1. Alpine 35062 12. SS Hitlerjugend Grenadier Set

Egy 1:35-ös figura konvertálását - és kicsit később majd a festését- szeretném bemutatni, amolyan "Steb by step " módon .Úgy tapasztaltam, hog a figura faragást de még az egyszerű átépítést ( konverzió ) is valami mítosz lengi körül, de az az igazság, hogy ugyan úgy mint a makettezés legtöbb apektusa ez is tanulható, tapasztalati úton fejlődni lehet benne, nincs semmi varázslat és mágia, csak egyszer el kell kezdeni és ami fontosabb, hogy nem abbahagyni az első kudarc élmény után, mondván, hogy "ehhez külön vénával kell születni".
Ami réges- régen a figurák átalakítására motívált, az az érzés volt, hogy nagyon behatárolva éreztem a lehetőségeket 1-1 figura készlettel, gyakorlatilag a mozgás teremet a kapható/beszerezhetó készletek szabták meg, holott a makettezésben talán a legnagyobb sikerélmény amikor a saját elképzelésünket tudjuk megvalósítani hitelesen. Korán feltámadt bennem az igény ,hogy túllépjek a figura konvertálás azon szakaszán amikor semmi mást nem tettem csak gyári fejeket és karokat csereberéltem a különböző gyári testeken, a választékot valamelyest fel lehet ezzel dobni de pl. az előző postomban prezentált halott ,nagykabátos német katonát nehéz volna összehozni ezzel a -fogalmazzunk nyersen- kapanyél egyszerűségű megoldással. Szerencsére az elmúlt 10-15 évben jelentősen kitágultak a lehetőségek, piacra kerültek az első fej- és kézkészletek ( Verlinden, Hornet, Warriors voltak talán az elsők ) és - bár a magyar felhasználók számára sokáig elérhetetlennek tűntek -a különböző hőre keményedő anyagok vagy levegőn szilárduló két komponensű gyurmák, formázó eszközök, utóbbi években kimondottan figurákhoz megjelentetett fotómaratás szettek. Ezek megjelente vagy beszerezhetővé válása után érkezett el az a pont aminél már elmondható, hogy egy figura végső kinézete gyakorlatilag már nem a készleten múlik hanem a makettezőn.
Egy nagyon egyszerű konverziót szeretnék bemutatni ami akár kezdőként is jól kivitelezhető. 

Az Alpine első Hitlerjugend-es szettjéből ( http://www.alpineminiatures.com/imagepages/35062.html ) választottam alanynak az altiszt (angolban NCO = Non commissioned officer, ezt csak azért írtam le mert sokáig nem boldogúltam az NCO megnevezéssel, talán más is van így ezzel ) figuráját.

A figura faragásnál és átépítésnél fontos, hogy anatómiailag helyes testartásban gondolkodjunk, ennek hiányában a végeredmény természetellenes lesz. Konverzió során épp ezért az első amit megnézek egy figurán, hogy a "gyári" testtartás milyen lehetőséget biztosít egy átalakításhoz. A szóban forgó figura esetében egy kézigánátot hajító mozdulat volt ami megragadta a fantáziámat, csak a fej és a kezek tartását kell hozzá megváltoztatnom.
A fejet a készlet másik figurájból tettem fel, kb 40 fokban elfordítva az eredetihez képest.

hitlerjugend_panzergrenadier_alpine135_a_002.jpghitlerjugend_panzergrenadier_alpine135_a_001.jpgKövetkező lépés a karok vázának kialakítása volt, 2 db Dragon kézfej és rézdrót segítségével. A "váz" szó szerint értendő, ugyanis a drót a kar csontjainak szerepét hívatott betölteni, ha nagyvonalúan állítjuk be akkor előfordulhat, hogy a munka végén a drót kilátszódik pl. a könyéknél ahol ugye ruhaanyagot kéne megjelenítenünk, ez tipikusan az a hiba amikor egyszerűbb újra kezdeni az építést mint megpróbálni javítani...

hitlerjugend_panzergrenadier_alpine135_a_004.jpghitlerjugend_panzergrenadier_alpine135_a_005.jpghitlerjugend_panzergrenadier_alpine135_a_006.jpghitlerjugend_panzergrenadier_alpine135_a_007.jpghitlerjugend_panzergrenadier_alpine135_a_008.jpghitlerjugend_panzergrenadier_alpine135_a_009.jpg